Rendszerfelügyelet és üzemeltetés

rendszerfelügyelet elérhető áron

Átfogó segítség minden vállalkozás számára

Ma már csak az idősebbek emlékeznek azokra az időkre, amikor még csak néhány, kizárólag szöveg- és táblázatszerkesztésre használt asztali számítógép, hozzájuk tartozó monitorok, és egy nyomtató alkották a cég teljes informatikai arzenálját.

Egy egészen más világban élünk, ahol lényegében minden munkafolyamatot áthat az informatika. Gyakran már egy kisebb cég is olyan kiterjedt, és összetett informatikai eszközállománnyal rendelkezik, aminek kezelése erre dedikált szakembereket igényel. Ezt a szerepkört tölti be a rendszerfelügyelet.

 

rendszeruzemeltetes-1

A rendszerfelügyelet pontos definíciójának megfogalmazásának feladatával valószínűleg azok is zavarba jönnének, akik ténylegesen, napi szinten az IT rendszerek menedzselésével foglalkoznak. 

A tankönyvek szerint az IT rendszerek adminisztrációja, menedzselése, működtetése, karbantartása mind-mind külön terület. Egy sok ezer főt foglalkoztató multinál ez így is van, de a KKV cégeknél átfedik egymást ezek a feladatok, a rendszerfelügyelet és a rendszerműködtetés lényegében elválaszthatatlan egymástól.

Rendszerüzemeltetés a HRP-től

Mit tartalmaz szolgáltatásunk?

A rendszerfelügyelet olyan ernyőfogalom, amibe beletartozik egy cég IT eszköztárának központi kezelése, de felöleli az IT rendszerek menedzselését és monitorozását, illetve a felmerülő IT problémák megoldását is. A rendszerfelügyelet a kisvállalkozások számos igényét képes kielégíteni.
A legfontosabbak ezek közül:

rendszeruzemeltetes-2

Érvek a rendszerüzemeltetés mellett

Kinek van szüksége rendszerfelügyeletre?

Jobb kérdésfeltevés lenne, hogy kinek nincs szüksége rá. Ahogy növekszik egy cég, úgy nőnek az IT követelmények. Gyorsan kiderül, hogy még azoknak a területeknek is vannak informatikai vonzatai, amelyekről az ember az első pillantásra nem is gondolná.

Az informatikai rendszerek átgondolt összehangolása, a hálózatvédelem kialakítása, az eszközök frissítése… Csupa olyan feladat, ami csak egy egységes koncepció mentén, folyamatos munkával végezhető el. Aki a rendszerfelügyeleten próbál spórolni, csak egy-egy halaszthatatlan feladatra próbál külső segítséget találni, az nemcsak az informatika, hanem egész cég működtetését kockáztatja.

Üzemeltessen biztonságosan

Rendszerüzemeltetéssel a folyamatos biztonságért

Egy elmaradt frissítés, egy vírustámadás, vagy egy elfelejtett jelszó könnyen az egész informatikai rendszer leállásához vezethet. Mivel informatika nélkül életképtelenné válik a cég, egy ilyen kényszerszünet következményei beláthatatlanok.

A rendszerüzemeltetés – nevével ellentétben nem csak az IT rendszerek napi működtetésével foglalkozik. Legalább ilyen fontos, hogy proaktív módon mindent megtesz a rendellenes működésből fakadó leállások megelőzéséért.

rendszeruzemeltetes-4
uzemeltetes-5

Szakértői üzemeltetés a HRP-től

Ki üzemeltesse az informatikai rendszereket?

Ahogy ezt korábban felvázoltuk, az IT rendszerfelügyelet- és üzemeltetés számos területet felölel. A feladatok elvégzéséhez egy akkora IT csapat szükséges, amekkorát csak a legnagyobb vállalatok képesek fenntartani.  A rendszerfelügyelet- és üzemeltetés jellemzően olyan feladatok, amiket érdemes erre szakosodott vállalkozásokba kiszervezni.

Az IT problémák ad-hoc kezelése, a hibák tűzoltásszerű elhárítása komoly kockázatokat jelent egy KKV cég számára is. Az IT rendszerek skálázhatósága a növekedés egyik feltétele.

Az eszközök száma, az IT rendszer komplexitása, a rendelkezésre álló erőforrás és szakértelem alapján kiszámítható, mennyibe kerül a rendszer felügyelete és működtetése. Egy ilyen számítást követően gyakran kiderül, hogy a kiszervezett folyamatok teljes költsége nem nagyobb, mint egyetlen eszköz házon belüli működtetésének a költsége. Ezért is lehet jó döntés a rendszerfelügyelet kiszervezése KKV-k számára.

Felkeltettük az érdeklődését?

Kíváncsivá tettük?

Kapcsolódó informatikai fejlesztések

Szolgáltatások, melyek még érdekelhetik

NE MARADJon LE SEMMIRŐL SEM!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!





Várjon! NE MARADJON LE SEMMIRŐL SEM!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!