Üzletialkalmazás fejlesztés és tanácsadás

Fejlesszen hatékonyabban!

Az elavult rendszerek csapdájában

Adatvezérelt világunkban a digitális információk exponenciális növekedésével és elképesztő mobilitásával a vállalkozások nehéz helyzetbe kerültek. Az IT részlegnek, illetve a cégvezetőknek szembe kell nézniük azzal, hogy hogyan tudhatják az üzleti szempontból kulcsfontosságú adatokat maximális biztonságban, úgy hogy azok könnyen elérhetőek is maradjanak és emellett mindenféle jogi szabályozásnak (pl. GDPR ) meg tudjanak felelni.

A legfontosabb szempont mégis az, hogy ezekre az adatokra támaszkodva, hogyan tudjuk a legoptimálisabb üzleti döntéseket meghozni. Az adathalmazok begyűjtésében, rendszerezésében, feldolgozásában, elemzésében, ha nem támaszkodunk megfelelő alkalmazásra, azok könnyedén átláthatatlanná, így haszontalanná válnak.

uzleti-alkalmazás-fejlesztés

Sok vállalkozás esik abba a csapdába, hogy egy olyan üzleti rendszert épít fel, ami a kezdetben még lehet, hogy kielégíti a szükségleteket, azonban mivel egy cég sikerességéhez folyamatosan adaptálódnia kell a piaci tendenciákhoz, az a későbbi igényekhez már nem tud idomulni. Ekkor ismét mélyen zsebbe kell nyúlni a további fejlesztések elvégzéséhez, ami a vállalkozásokra jelentős terhet ró.

Microsoft Power apps

Professzionális üzleti alkalmazások könnyedén

A Microsoft reagálva erre a problémára egy olyan fejlesztői platformot tett elérhetővé, mellyel a felhasználók a saját igényeiknek megfelelően tudják üzleti céljaikat közelebb hozni. A Microsoft Power Platform gerincét képező Microsoft Power Apps segítségével, komolyabb fejlesztési tapasztalat nélkül is modern üzleti alkalmazásokat hozhat létre Ön is egy könnyen átlátható felület segítségével.

Az egész szervezeten belül növelheti a rugalmasságot és bonyolult problémákat oldhat meg egyszerűen. Több száz előre definiált adatforrással, kapcsolóval, sablonnal segíti a gyártó a munkát. A megoldás további előnye, hogy elkészített alkalmazások platformfüggetlenek: bármely okoskészüléken vagy számítógépen futtathatóak.

A gyorsan elkészíthető, professzionális üzleti alkalmazások kiváló alapként szolgálhatnak akkor is, amennyiben haladóbb egyedi igényeket szeretne kielégíteni. Az „összekattintgatott” alkalmazásokat kódolással a következő szintre emelheti.

Microsoft Power Platform

Költséghatékony üzletialkalmazás fejlesztés

A Power Apps-t a teljes Microsoft Power Platformhoz – és az Office 365-höz, a Dynamics 365-höz, az Azure-hoz és több száz más alkalmazáshoz – csatlakoztatva hatékony, teljes körű üzleti megoldásokat hozhat létre, és cégénél elősegítheti az innovációt. A platform szolgáltatásai külön-külön is hatékonyak, de együtt még jobbak.

Power BI - <br>Üzleti elemzés

Power BI -
Üzleti elemzés

Számos forrás adatainak egyesítésével hozhat létre interaktív, modern irányítópultokat és jelentéseket, melyek gyakorlatban hasznosítható elemzéseket nyújtanak, és javítják az üzleti eredményeket.
 Power Apps -<br>Alkalmazásfejlesztés

Power Apps -
Alkalmazásfejlesztés

Órák – és nem hónapok – alatt készíthet alkalmazásokat, könnyedén kapcsolódhat adatokhoz, az Exceléhez hasonló kifejezésekkel adhat hozzá logikát, és a weben, illetve iOS- és Android-eszközökön végezhet futtatást.
Power Automate -<br> Folyamat-automatizálás

Power Automate -
Folyamat-automatizálás

A munkafolyamatok hatékony automatizálását alkalmazhatja közvetlenül az alkalmazásokban egy kódot nem használó megközelítéssel, mely több száz népszerű alkalmazást és szolgáltatást kapcsol össze.
Power Virtual Agents -<br>Intelligens botok

Power Virtual Agents -
Intelligens botok

Egyszerűen létrehozhat csevegőrobotokat, virtuális asszisztenseket, amelyekkel beszélgetést kezdeményezhet ügyfeleivel és alkalmazottjaival – nincs szükség kódolásra.
powerplatform

Meseszerűen jól hangzik az ajánlat?

Tegyen egy próbát!

Szakértőként számos projekt mögött állunk, és bizton mondhatjuk, hogy a platform a modern üzleti alkalmazások Szent Grálja. A Microsoft Power Platformja segítségével korábbi elavult folyamatait kiválthatja, rengeteg pénzt, munkaerőt és energiát spórolhat meg.

Ahhoz, hogy a fejlesztéseit a lehető leghatékonyabban tudja véghezvinni, javasoljuk, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot, kérje munkatársaink tanácsát, hogy az Ön problémájára mely a lehető legideálisabb megoldás, és mennyibe kerülne várhatólag az. A platform megismeréséhez akár ingyenes próbaverziót is igényelhet!

Felkeltettük az érdeklődését?

Kíváncsivá tettük?

Kapcsolódó informatikai fejlesztések

Szolgáltatások, melyek még érdekelhetik

NE MARADJon LE SEMMIRŐL SEM!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!





Várjon! NE MARADJON LE SEMMIRŐL SEM!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!